I. Hazai Űrkongresszus Konferencia
2024. június 7-én a Balatonfüred Kongresszusi Központban először került megrendezésre az I. Hazai Űrkongresszus Konferencia, amely a nagyközönség számára is látogatható volt. Az eseményt az ORION Űrnemzedék Alapítvány szervezte, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Neumann Technológiai Platform támogatásával. A rendezvényen a magyar űrkutatás legkiemelkedőbb szereplői is jelen voltak.

Forrás: https://urnemzedek.hu/i-magyar-urkongresszus/
Ez az esemény egyedülálló módon kapcsolta össze az űripar tudományos és üzleti szereplőit, és számos programot kínált, beleértve gyerekprogramokat is, így minden korosztály számára tartalmas időtöltést biztosított.
A Hazai Űrkongresszuson bemutatkozott a UniSpace konzorcium, amely 19 magyar egyetem interdiszciplináris platformja az űrkutatásban való felsőoktatás népszerűsítésére. Szintén bemutatásra került a SpaceBuzz, amely egy ingyenes oktatási program gyerekek számára, segítve őket abban, hogy felelősségteljesebben gondolkodjanak a klímáról és a környezetről, valamint nyitottabbak legyenek a tudomány iránt. 2021-2022-ben a SpaceBuzz, egy ingyenes STEAM oktatási program, az Erasmus+ nemzetközi támogatás keretében valósult meg, 21 iskola 1500 diákjának részvételével. A gyerekeket felkészítették és egy VR űrutazásra vitték, amely javította kreatív és kommunikációs készségeiket, valamint felelősségteljesebbé tette klímához való hozzáállásukat és viselkedésüket.
A konferencia célja az információ- és tudásmegosztás elősegítése, valamint az űrkutatás jelentőségének bemutatása volt. Emellett ösztönözni kívánta a fiatalokat a tudományos és műszaki pályák iránti érdeklődésre, és lehetőséget nyújtott a résztvevők számára, hogy kapcsolatokat építsenek a magyar űrkutatás prominens alakjaival.
Az esemény ünnepélyes megnyitóján Fenyőfalvi Anett, az ORION Űrnemzedék Alapítvány elnöke, Dr. Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa, Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára, valamint Dr. Bóka István, Balatonfüred Város Polgármestere köszöntötte a résztvevőket.
Fábián Gergely államtitkár előadásában a hazai űripari szektor aktuális helyzetéről és a magyar űrstratégia célkitűzéseiről beszélt, kiemelve a minisztérium szerepét az Európai Űrügynökség (ESA) projektjeiben való részvétel ösztönzésében és a hazai űripari beszállítói hálózat versenyképességének növelésében.
A rendezvény kiemelkedő szakmai programja keretében Jim Christensen, a NASA magasrangú képviselője is előadást tartott. Az ORION Űrnemzedék Alapítvány új oktatási anyagait és a Giant Moon & Mars térképek nyilvános bemutatóját is ezen a konferencián ismerhettük meg.
A nap folyamán a résztvevők számos izgalmas előadást hallgathattak meg, valamint interaktív kiállításokat is megtekinthettek. A Neumann Technológiai Platform standjánál például információkat kaptak az 5G, MI, Blockchain és drón technológiai koalíciók működéséről és szakmai munkájáról, valamint a hazai iparstratégiai és űripari fejlesztések irányába tett törekvésekről.
A Csillagváros Kft. az egyetlen vertikális farmokat üzemeltető cég Magyarországon és a régióban, amely kutatás-fejlesztési profillal rendelkezik, és innovatív, fenntartható megoldásokat kínál irányított környezetben a professzionális mezőgazdaság számára. A vállalat a növénytermesztési technológiák és megoldások fejlesztésére specializálódott, és egy fontos irányzatot képvisel, amely nemcsak az űrutazásnak, hanem a földi mezőgazdaság hatékonyságának és fenntarthatóságának is új dimenziót adhat.
Az esemény záró programjaként lehetőség nyílt az érdeklődők számára, hogy Farkas Bertalannal közösen sétáljanak az első magyar űrhajós és Valerij Kubaszov által állított emlékfához a Tagore-sétányon. Ezen felül találkozhattak a HUNOR Magyar Űrhajós Program kiválasztott új kutató űrhajósával és tartalékosával is.
A konferencia rávilágított arra, hogy a fiatalok tudományos és műszaki képzését támogató programok segítségével (pl. Erasmus+), akár már az űrbe is eljuthatunk.