Fejlődés az ifjúsági együttműködésben – munkatársaink az ESC coach workshopon
Örömmel számolunk be arról, hogy két munkatársunk részt vett a Tempus Közalapítvány által szervezett „ESC coach workshop – Így segítsd a fiatalokat!” című szakmai rendezvényén, amely 2025. október 1–3. között valósult meg Budapesten.A program célja az volt, hogy a résztvevők olyan módszereket és eszközöket ismerjenek meg, amelyekkel hatékonyabban támogathatják a fiatalok közösségi kezdeményezéseit, tanulási folyamatait és együttműködését.

A háromnapos műhely során számos gyakorlati megközelítéssel és inspiráló példával találkoztunk a fiatalokkal való közös munka területéről. A program fő témái között szerepelt:
- a csoportmunka és kommunikáció fejlesztése,
- a fiatalok motiválása és bevonása közös célok mentén,
- a tanulási folyamatok tudatosítása és visszajelzés alapú támogatása,
- valamint a nemformális tanulási módszerek hatékony alkalmazása.
A fiatalokkal folytatott közös munka során a jövőben még nagyobb hangsúlyt tudunk fektetni arra, hogy:
- támogassuk a résztvevők önálló gondolkodását és együttműködési készségét,
- tudatosítsuk a mobilitási tapasztalatok során megszerzett kompetenciáikat,
- és elősegítsük, hogy élményeiket, tanulási folyamataikat saját fejlődésük részévé tegyék.
Az „ESC coach workshop” során szerzett tudás segít bennünket abban, hogy a hozzánk érkező diákokat tudatosabban, empatikusabban és inspirálóbb módon támogassuk budapesti tapasztalataik során, hogy még inkább életre szóló élményben legyen része a hozzánk érkezőknek.
- Meghívott szakértő fogadása Budapesten a Skupina Primera együttműködésével
- Új Erasmus+ projektünk: Egy újabb lépés előre