Erasmus+ tréning Munkatársainknak
Április közepén két kollégánk látogatott ki máltai partnerünk, az Easy School of Languages által szervezett Erasmus+ képzésre. Az egyhetes tréning fókusza a projektmenedzsment és tervezés témája volt: kollégáink nem csupán hasznos tudással gazdagodtak, de igen baráti hangulatú, személyre szabott képzésben lehetett részük.
Az Erasmus+ mobilitások segítségével nem csupán a diákok, de az oktatók széleskörű témában történő mobilizálására is lehetősége nyílik a különböző pályázó szervezeteknek. A Gordius Learning Zrt.-nek egy, szintén az Erasmus+ program segítségével létrejött nemzetközi együttműködés (Stratégiai Partnerség) keretén belül nyílt lehetősége munkatársai mobilizálására. A képzés nem csupán a résztvevők számára nyújtott hasznos tudást: a kollégák a hazalátogatást követően munkatársaikkal is megosztják a megszerzett információkat, tapasztalatokat, melyek cégünk működésére is pozitív hatással lehetnek, számos folyamatot helyezhetnek új perspektívába.
Kollégáink nem egy hagyományos, tantermi keretek között zajló kurzus hallgatóiként voltak jelen a képzésen, hiszen a foglalkozások a kis létszámnak köszönhetően igen interaktív módon zajlottak. Lehetőségük nyílt a diskurzusra, személyes ötleteik megvitatására, és elképzeléseik további kiterjesztésére.
A Gordius Learningnél bízunk benne, hogy egy-egy munkatársi kurzus, vagy szakmai látogatás nem csupán kollégáink szaktudását és motivációját növeli, de hosszú távon cégünkre is pozitív hatást gyakorol. A megszerzett tudást implementálva olyan európai jógyakorlatokat honosíthatunk meg, melyek cégünk működését folyamatosan javítják és európai színvonalon tartják. Hisszük, hogy a folyamatos fejlődésnek és az élethosszig való tanulásnak nem csupán az egyénekre, hanem a közösségekre is igen jótékony hatása van.
Forrás: Gordius Learning Zrt.

- Szakma Sztár Fesztivál – Szakmát a kézbe
- Ajánlást fogadott el az Európai Tanács a mikrotanúsítványokra vonatkozóan